Oldalak

2009. szeptember 3.

Kelly Family oszlopos tagja Budapesten búcsúzik egy időre

Angelo úgy döntött, hogy az idei turné lesz az utolsó (legalábbis egy időre) 3 éves szólóénekes pályafutása után, ami teljes mértékben megérthető, hiszen nagyon keményen dolgozott az elmúlt évek során.


Az előadó 2009. szeptember 4-én a „The Traveller solo and acoustic tour” keretében látogat el a budapesti Gózon Gyula Kamaraszínházba, ahol az utolsó turné egyetlen magyarországi helyszínén fog koncertet adni.

Angelo úgy döntött, hogy az idei turné lesz az utolsó (legalábbis egy időre) 3 éves szólóénekes pályafutása után, ami teljes mértékben megérthető, hiszen nagyon keményen dolgozott az elmúlt évek során. A szinte folyamatos koncertezések, album felvételek kimerítették, és elmondása szerint szeretne több időt tölteni a családjával, ami teljes mértékben érthető.
A turné tulajdonképpen az előző koncertsorozat folytatása, ahol Angelo egyedül fog színpadra állni néhány hangszer kíséretében. A show nagyon személyes, hiszen az énekes rengeteget beszél saját életéről az egyes dalok között. Saját elmondása szerint minden egyes koncertjét úgy fogja élvezni, mintha az utolsó lenne.
A szeptember elejétől december végéig tartó turné főbb állomásai szinte egész Európát érintik: Németországtól kezdve, az Egyesült Királyságon át, Hollandia, Lengyelország, Spanyolország, Ausztria, Szlovénia, Szlovákia is szerepel az ígéretesnek bizonyuló turné célpontjai között.
2011-ig biztosan nem láthatjuk viszont az énekest, így aki teheti, mindenképpen látogasson el a koncertre, amelyről garantálhatom, hogy sok meglepetést tartogat a közönség számára.
Jegyek még kaphatók!

- Alexandra Poczang -

[2009.09.03.]
http://zene.hu/20090819_angelo_kelly_utolso_turneja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése